Minden anya csodagyerek
Radics Viktória írása
A fenti mondás egy szarajevói költono, Ferida Durakovicig; 93-as háborús versébol való, mely arról szól, ahogy egy öregasszony meg a lánya túlélnek hetekké összeolvadó napokat, éveket az ostromgyuruben. Civakodnak közben, harcolnak a vízért, elveszítik az otthonukat. Az anya golyó- és gránátzáporban jár ki a kertbe, hogy legyen az unokáknak saláta, hagyma, répa. "Nem félsz, kérdezem. Nem, fiam, mondja o. Rögtön a gyerekeimre gondolok, és az Isten azonnal utat nyit nekem. HÁT ÍGY." Ez az "ETO", ez a "hát így" vagy "ez van", ez a "na látod", amivel a prózavers szakaszai befejezodnek, bosnyákul lényegében ugyanaz, mint a héber "zehuze".
A "regénylevélben", ahogy a szerzo, Forgách András jelölte meg a mufajt, egy középkorú, nagymama korú, dédnagymamává idosödo asszony beszél a lányához, aki közben fiatal nobol szintén anyává, nagyanyává változik. Az anya Izraelben él, a lánya pedig Magyarországon, és a huszonkilenc éven át tartó levélhullás a semmilyen más érzelemhez, kötodéshez, beállítódáshoz nem hasonlítható, törodos anyai szeretetet és a létrol való gondoskodást jeleníti meg. Az írás maga az élo kapcsolat - regényével Forgách András visszahoz valamit az írás mára kiszikkadt jelentésébol és jelentoségébol. Az írás itt eksztázis, vagyis kilépés az "ez van"-ból, és kapcsolódás a távollevohöz; lázadó szeretetaktus.
Az asszonyi beszéd, amit Forgách, valódi családi levéldokumentumokra támaszkodva, remekül megformált, olyan noi kultúrát ad át, mely manapság veszendoben van. Az inkább már csak emlékeinkben élo, specifikusan noi érzelmi kultúrára gondolok, melyben a mindenrol gondoskodó szeretet, az odaadás és az összetartozás, a szívjóság magától értetodon, szentimentalizmus és romantika nélkül, gyakorlatiasan és könnyedén, sokszínuen kifejezodött, és az asszonyról "átment" a másikra - férjre, férfira, gyerekekre, unokákra; létfenntartó ereju volt. A jelenkori információs társadalomban és a tömegkultúrában, rém bonyolult világunkban ez a fajta noiség (meg)tarthatatlan. Már Petri György vigyorgó iróniával írta, hogy "az anyák mind élelmiszer- / technikusok", Szilágyi Ákos pedig tavaly e lap hasábjain fejtette ki, hogy a posztmodern korban az érzelmi kultúra, a szív beszéde az esztétikai kultúrába került át, mert már csak itt tartható fönn. Nos, ez a szép könyv (Pintér József tervezte) is ilyen orzo hely: életben tartja azt a telített asszonyiságot, mely ma már csak foszlányaiban vagy karikírozva létezik, megbetegedve vagy talán valahol észrevétlenül, hangtalanul.
A hang ennek a regénylevélnek a lényege, és nem kis írói tehetségre vall, hogy Forgách András le tudta kottázni ezt a noi hangot, amit emlékezetébol és családi levéldokumentumokból ismer, mi több, íróilag újjáteremtette, egész opust írt rá. A lényeg a ritmus, a dallam, a temperamentum; a sajátos szóhasználat és ortográfia korfesto jellegu, és az egyéniséget, egész edukációját is tükrözi. Az beszéd/írás sodrása elevenséget lehel, és ez az életszenvedély úgy irizál, hogy érdekes módon - sot nevetteton - ironikus fényben láttatja magát a szedett-vedett tartalmat.
A hétköznapi bagatell és a patetikus szólamok suru és szeszélyes váltakozásai egészen sajátos melódiát kevernek ki. A tartalmi rétegek, amelyek akár egy mondaton belül is öszszetorlódnak, nagyjából a következok: mindennapi családi élet, ügyes-bajos dolgok, társadalom és nagypolitika, visszaemlékezések a múltra és tanácsok a jövore nézve - azaz gyakorlatias beszéd, hitbeszéd és szeretetbeszéd kavarodik össze.
A hitbeszéd itt politikai beszéd. Az asszony a harmincas évektol haláláig (1976) illegális vagy "eretnek" kommunista Magyarországon, majd Palesztinában/Izraelben, és ezáltal mindvégig harci állapotban, eszmei készültségben van. A marxizmus-leninizmus ideológiai szemüvegén keresztül néz a társadalmi-politikai világra, az idok során csupán a sztálinizmusát revideálja, világnézetileg azonban, mindennek ellenére, vonalas, moszkovita kommunista marad. A marxizmusból határozott szemléletet és etikát, életerot is merít. Világmagyarázatai és politikai állásfoglalásai mára önmaguk paródiájává váltak, ugyanakkor - az író finomságának köszönhetoen - kiérezheto bizonyos igazsága is ennek a meggyozodésnek és világszemléletnek, pontosabban igazságvágya, miként a durva dogmákon átsugárzik éthoszának értékes magja is.
Mert itt nem egy álszent funkcionárius beszél, hanem egy intelligens, gondolkodó asszony, tele jó szándékkal; egy modern XX. századi no, aki az új világnézetével kitakarította magából a nacionalista eloítéleteket, emancipálódott, eljutott a szekularizálódás szintjére, a tradicionalizmus helyett a progressziót választotta. Igaz, a régiek helyébe új eloítéleteket rakott, osei vallása helyett a kommunista eszméket szentesítette, modernizmusa az évtizedek során elavult. Mégis, hiába röhejesek ma a frázisai és a vélelmei, érezni mögöttük akaratának lüktetését, tudásvágyát és igazságvágyát, ami "csodagyerekké" teszi, és felülmúlja dogmatizmusát.
Kinek nincsenek ideológiái, konceptusai, dogmái? A Zehuzébol valami nagyon fontos tunik ki: látszik a "szemüveg", a nézetekbol, eloítéletekbol, tézisekbol összeálló prizma, melyen keresztül a világot szemléljük, és ami, legyen bármilyen fajta, torzítja a valóságot. Az ideológiai torzítás fizikája úgy kiviláglik a regénybol, akárha optikai rajzokat látnánk lencsékrol, fénytörésekrol, fordított tükrözodésekrol. Ebben a tekintetben az elme tragikomédiája kerül itt színre. És ha e mögött az elme mögött nem dobogna az asszonyi szív, akkor már a századik oldalon elegünk lenne a világnézeti pácból, így azonban - mivel a csodagyerek-anya beszél, aki golyózáporban is kimegy a kertbe - még a hatszázadik oldalon tartva is mosolyoghatunk, és élvezhetjük a csupa élet textust.
Ez a regény iszonyú hosszú, de a hosszúságának is van jelentése: ugyanis magát az ido múlását prezentálja az író imigyen. A regénylevél egyúttal idoregény: a levelek és az évek pörgése, a mindenféle efemer dolgok meg a történelmi súlyú események végtelen gabalygása az ido minoségét - súlyát, tömegét, állagát és sebességét - érzékelteti. A rendkívüli részletezettség, a millió apró-csepro és bomba-súlyú miegymás, miközben az olvasó, beidegzettségénél fogva, a nagy líriko-drámai megoldódást várja, ironikus fényt vet mind az élet-, mind az irodalomszemléletünkre. Zehuze.
És hát mindeközben halnak a népek, folyik a végenincs izraeli-arab háború. A Zehuze háborús regény is! Az asszony elkötelezetten és lázadón a gyengébbek, az üldözöttek pártján áll mindvégig, és miközben a dúl a világtörténelem, o nem vallásos, hanem egyszeruen noi alázattal és odaadással gyakorlatilag mindent megtesz az övéiért, emellett a zsidó nacionalizmus ellen és a kiszolgáltatottak (az arabok) emberi jogaiért ágál. "Csak ha mellettem maradsz, akkor múlik el ez a háború, mint valami súlyos betegség - mondja a bosnyák versben Ferida Durakovicig; az anyjának. - Te majd rákötöd bölcsességbol és gyógyfüvekbol kevert titkos balzsamodat. Meg a régimódi népmeséidtol, melyekben, kell-e mondani, mindig az gyoz, aki senkinek sem okoz rosszat, és nem is gondol rosszat soha." A Zehuze hirtelen ér véget, mintha elvágták volna, és ennek is van formai jelentése; a 630. oldal közepén túl látszik a halál.